2011. március 8., kedd

Tenger gyümölcsei paella

Ez az egyik kedvenc ételem és el sem hiszem, hogy el tudom készíteni! Ez is egy Chefparade-s recept. A hozzávalókat már régóta dédelgettem, végül összegyűjtöttem a bátorságom és összeütöttem. Ez egy fapados verzió, hiszen hiányzik a tetejéről a kagyló és az aljáról a paella serpenyő.

Hozzávalók (4 fő részére):
20 dkg rizs
40 dkg hús (pl. csirkemell filé)
20 dkg tengeri halfilé (elhagyható)
4 db fekete kagyló
20 dkg tenger gyümölcsei vegyesen
1-2 db királyrák
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 paprika
15 dkg zöldborsó
2-3 paradicsom
2 dl paradicsomlé
4 dl húsleves alaplé
só, bors, fűszerpaprika,
sáfrány (áztassuk egy pici meleg tejbe!)

Egy nagy, lapos, nem túl mély serpenyőben olajat hevítünk. A kockára vágott hagymát megfuttatjuk rajta, majd beletesszük a kockákra vágott húst is (ha csirke és hal is lesz benne, először csak a csirkét). Esetleg ha szeretnénk bele kolbászkarikákat, azt is most teszzük hozzá.
Pároljuk, sütjük 15-20 percig.
Felkockázzuk a zöldpaprikát, paradicsomot a már színt kapott húshoz adjuk. Sózzuk, és további néhány percig pároljuk. Ezután a hús mellé tesszük a felaprított fokhagymát, meghintjük az egészet fűszerpaprikával, majd felöntjük az alaplé felével. (Rizstől függően, lehet hogy picit több vagy kevesebb alaplé fog kelleni, ezért csak fokozatosan adagoljuk a paellához a folyadékot) Sózni egyenlőre nem szükséges.
Fedő alatt 10-15 percig pároljuk. Sáfrányt is adunk hozzá. Pár perc elteltével a darabokra vágott tengeri halat is hozzáadjuk. (óvatosan keverjük, a hal ne törjön szét) Addig főzzük, míg a húsok valamelyest megpuhulnak. Belekeverjük a zöldborsót, és a rizst. Majd, ahogy szívja fel a folyadékot, adogatjuk a paellához a további vizet.
Ha a hús puha, dobjuk hozzá a tenger gyümölcseit és a királyrákot. Csak legvégül a kagylókat. Kóstoljuk, sózzuk, borsozzuk, utánaízesítjük, és ~ 20-30 percet még hagyjuk főni, amíg a rizs meg nem puhul és felszívta az összes levet (ha  kevésnek bizonyul a folyadék, apránként öntsünk hozzá még)
Lefedve állni hagyjuk kb 15-20 percig, hogy az egész paellát átjárja a tengeri íz.
Kóstoljuk, mégegyszer utánízesítjük, és frissen tálaljuk.

Költségek:
rizs: 250 Ft
hús 500 Ft
tenger gyümölcsei vegyesen: 1300 Ft
paprika 100 Ft
zöldborsó 100 Ft
paradicsom 300 Ft
Egyebek: 200 Ft
Összesen: 2750 Ft/ 4 fő, 690 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése