Lazacos rizs

Hát ez annyira jól sikerült, hogy a lányom kétszer kért belőle. Ilyen csak a sütivel fordulhat elő. Én pedig nem bírtam abbahagyni a meregetést. Shushi-zóban ettünk ilyet, nagy kedvenc, de valahogy mostanában csak köretként árulják. Nálunk meg főfogás lett.
Hozzávalók 4 főre:
1,5 bögre barnarizs
30-40 dkg lazac
2 dl tejszín
1 fej hagyma
1 kanál szezámmag
5 kanál szójaszósz
gyömbér, kukuma, só, bors, wasabi a bátraknak

A barnarizsnek kell 1 óra is hogy megfőjjön. Alapjában ez egy roppanós rizs, tehát soha nem lesz vaj puha. A rizst egy kicsit megpirítottam 1 kis olívaolajon, majd 3 pohár vízzel indítottam. Lassú lángon hagytam a férjemre én meg kimentem a hóesésbe Jankával sétálni. Mire megjöttem 1 óra múlva kész volt az alap. Azt mondta, hogy még közben alá kellett öntögetni. Nem baj, hogy egy kicsit ragadós.
Egy kisebb-közepes fej hagymát, vele együtt a szezámmagot megpirítottam, majd rádobtam a lazacot, sóztam (ne sokat, mert a szójaszósz is sós) gyömbéreztem. Kicsit párolgattam, odakapattam, hozzáöntöttem a szójalevet, párolgattam, odakapattam, kevergettem, hogy essen szét a hal húsa. Akkor jó, amikor már barnulgat. A főtt rizshez hozzáöntöttem a tejszínt, kurkumát, megkapta a lazacot is és még egy kicsit kevergettem kis lángon az egészet. A végén petrezselymet vágtam rá. Még egy kis citromlevet is elbírt volna, vagy igazi gyömbért a tálaláshoz.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések