Buon giorno signore Mauro!

Immáron 5. éve fogyasztok Mauro konyhájáról alkalomadtán. (Az étterem Zamárdiban található, aki épp most soundol, az lépjen át!) Legutóbb sikerült eltalániuk a pillanatnyi ízlésemet, ami az én esetemben, állapotomban nem kis feladat. Ritkán fordul elő, hogy fényesre nyalom a tányért, de most nagyon megütött az ízvilág. Elmondtam, hogy mit akarok, egyébként semmi extra: rizs, tengergyümölcsei, de tejszínesen elkészítve, nem paradicsomosan, ahogy az étlapon van. 5 perc alatt ott volt az gőzölgő étel. Hogy a bánatba csinálja? Utálok várni, ezért nem vagyok jó éterembe járó, még akkor is türelmetlen vagyok, ha épp még nem ég a pokol, hát még akkor, amikor korog a gyomrom!

Muszáj volt személyesen megkérdeznem Maurot és akkor már letámadtam más témával is.

Ha belépsz az étterembe hangos bondzsorno hullámzik, különböző hangszínekben, ugyanez jár a távozónak is arrivedercsi formájában. Először kicsit furcsállottam ezt az erőltetett köszöngetést, aztán figyeltem a rendszert, csengőt, és a következő éven el is felejtettem az ezzel kapcsolatos érzéseimet, mert nem ez a lényeg. Mauro is elmondta, lehet szeretni, vagy nem szeretni, akkor is 117 ezer vendége volt tavaly. Folyamatosan bővülnek és a válságból gyakorlatilag semmit nem éreznek. Irigyeljük egy kicsit a sikeréért!

Amíg nem készül el az anyagom, érjétek be néhány fotóval! Szerintem megéri várni!

A cikk folytatása itt

Minden asztalnál szabadon használható egy üveg olajos fokhagyma, csípős paprika és parmezán